Regisztrált: 2009 nov 08 v , 03:55 Lakóhely: Mushroom Kingdom Üzenetek: 12455
Amikor megannyi, kissé gyengécskére sikeredett próbálkozás után 2009-ben megjelent a Batman Arkham Asylum, a sorozat rajongói kezdetben nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget az érkezésének. Azonban az első néhány perces gombnyomogatás után mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy itt valami kivételes és nagyszerü próbálkozást indítottak útjára az alkotók. Elképesztően élethű test a test elleni harcok, fantasztikus képi megjelenítés, fejtörőkkel és kihívásokkal teli, szövevényes történet, melyben Gothem City összes bűnözője garantáltan megpróbál majd az életünkre törni. Egy percig sem volt kétséges tehát az Arkham Asylum minden szempontból sikerre van ítélve. A rajongók imádták és szőrös szívü kritikusok pedig az egekig magasztalták kedvenc bőregerünk legújabb kalandját az Arkham-i elmegyógyintézetben. Három évvel később most elérkezett a várva várt folytatás, amely a készítők ígérete szerint az előző rész rajongóit és az új érdeklődőket is maximálisan el fogja káprásztatni! A Batman Arkham City Armored Edition -ben a már közkedvelt detektív mód továbbfejlesztett változatával ismét találkozhatunk, az ígéretek szerint még kifinomultabb és az előző részhez képest fényévekkel komolyabb kivitelezésben. Az alapvető stratégia tehát ismét a csendes,észrevétlen becserkészés és az ellenség módszeres likvidádása a rendelkezésünkre álló összes modern eszközzel. Az Arham Asylum már beírta magát a halhatatlanok táborába és az első képsorokra tekintve a Batman Arkham City is jó eséllyel pályázik az első helyre!
Pár jellemzôje a játéknak...
-Arkham City teljes bejárhatósága -új közelharci mozdulatok -látványos és izgalmas harcmenetek -Batman új eszközei
A pofás grafika mellett nekem különösen az tetszik, ahogy ötletesen bevonták az új kontrollert az irányításba (gondolok itt a szkennelésre, felszerelés pakolásra, robbantás, stb.) és ennél a játéknál attól sem félek, hogy zavaró lesz egymás mellett nézni a két képernyőt, mert itt van időd tervezni, esetleg megbújni kis időre.
A Wii Hungary ! oldal a felhelyezett tartalomért semmilyen felelősséget NEM vállal ! Minden JOG fenntartva 2007-2011.Jogi Nyilatkozat ! Az oldal üzemeltetője: K&A Games